Üdvözöljük a kertitó oldalon

vissza a főoldalra











Vízminőség

A tó vize az első feltöltés után vízvirágzáson megy keresztül. Ezt a túlzott tápanyagtartalom okozza, amely a beültetett növények földjéből szivárog ki. A vízvirágzás nem más, mint az algák túlzott elszaporodása. Ezek, apró mikroszkopikus növényekből, fonalas telepekből állnak (fonalas alga, zöld moszat, egysejtű moszatok).
A vízvirágzás a későbbiekben folyamatosan alább hagy, amint a tóban lévő többi növény fejlődésnek indul, így a tápanyagtartalom szintje a normális felé kezd közelíteni.
Ez a vízvirágzás a tavak jó részénél - ugyan kisebb mértékben - de minden tavasszal tapasztalható. Ennek oka, a víz felmelegedésével együtt felgyorsul a vízben lévő anyagok bomlása, megnő a tápanyagszint és így elszaporodnak az algák. A víz zavarossága általában néhány hét után magától megszűnik, addig is legyünk türelemmel.

Olyan egyensúlyi állapotot kell teremtenünk, amely ideális a halaknak és a növényeknek, de nem kedvez a moszatoknak. Fontos, hogy a tóban alacsonyan tartsuk a tápanyagszintet.

  • A tó elhelyezése is befolyásolhatja az egyensúly kialakulását. A tavat mindenképpen árnyékoljuk le növényekkel, tavirózsákkal, úszónövényekkel és nagyobb vízparti növényekkel. A túlzott napsütés kedvez az algáknak. A növények megfelelő árnyékot adnak a legnagyobb napsütésben is, így megakadályozva a víz túlzott felmelegedését, az algák elszaporodását. A tó közvetlen közelébe ültetett fa nem a jó megoldás az árnyékolásra, mert annak lehulló levelei szennyezik a vizet.
  • A vízbe hullott levelek halásszuk ki, mert ezek bomlása során olyan ásványi anyagok keletkeznek amelyek elősegítik az algásodást, szennyezik és elszínezik a vizet.
  • A növények ültetéséhez ne használjunk tőzeget, kerti komposztokat és virágföldeket sem, mert ezek tápanyagtartalma gyorsan kiszűrődik a vízbe, és ez is csak az algák elszaporodását segíti.
  • Megfelelő mennyiségű víz alatti oxigéntermelő és hínárképző növényt telepítsünk a tóba. Ezek a növények túl azon, hogy a halak számára hasznosítható oxigént termelnek, hasznosítják a bomló szerves anyagokból felszabaduló ásványi anyagokat, így gátolják az algásodást.

Az oldott oxigén fontossága vízben

Oxigén nélkül a víz alatt sincs élet. A halak és vízi élőlények számára ez nélkülözhetetlen, mivel ők is oxigént "lélegeznek be" és szén-dioxidot "lélegeznek ki". Szökőkutakkal, vízesésekkel növelhetjük a víz oxigéntartalmát. Nyáron nagy melegben, ill. nagyobb számú halállomány esetén növeljük a szivattyúk működésének időtartamát. A víz alatti oxigéntermelő növények csak nappal termelnek oxigén, éjjel nem. Egy részleges vízcserével is oxigéndús vizet jutatunk a tóba.
Oxigénhiányt okozhat, ha sok bomló szerves hulladék van a vízben, vagy túl vastag az iszapréteg a tó alján, mert a bomlási folyamat oxigént von el a vízből. A túlzott halállomány is előidézhet ilyen állapotot, ilyenkor a halak a víz tetején pipálnak, buborékokat hagyva maguk után. Indokolatlannak tűnő halpusztulás is jele lehet az oxigénhiánynak.

A víz pH értéke

A kémiailag semleges víz pH értéke 7. Ez alatt (0-7) savas vízről, ez fölött (7-14) lúgos vízről kell beszélnünk. A tavi élővilág részére elfogadható a 6,5 - 8,5 pH érték közötti vízminőség. Ettél eltérő érték már gondot okozhat. A víz pH értéke egy 24 órán belüli időtartamban is ingadozhat, ez természetes folyamat.
savas víz: 0-7 közötti pH érték
A vízben lévő szerves anyagok bomlása során különböző savak keletkeznek, amelyek savassá tehetik a vizet. Savas vizet okozhat a nagy mennyiségű természetes csapadék (eső) és a tóba szivárgó felszíni vizek, mivel ezek sótartalma alacsony, továbbá a növények is sókat vonnak ki a vízből.
Részleges vízcserével és sópótlással megoldhatjuk a problémát. A tavak víze ritkán savas, inkább lúgos kémhatásúak.
lúgos víz: 7-14 közötti pH érték
A víz lúgosságáért gyakran a vízbe jutó cement és a kezeletlen beton a felelős. Ezekből a víz kioldja a meszet és ez okozza a lúgos vizet. A túlzott algásodás is emeli a víz pH értékét. A lúgosodás okát mihamarabb meg kell szüntetni, mivel lúgos vízben a növények nem fejlődnek, a halak védtelenekké válnak a fertőzésekkel szemben, mert védő nyálkarétegük ilyenkor "nem működik".

A nitrogén körforgása

Ezen körforgás első eleme az ammónia - NH3, ami a szerves anyagok bomlásából keletkezik. Ez nagyon mérgező a halainkra.
Az ammóniát egy baktérium faj - nitrosomonas - átalakítja nitritté - NO2, ami kevésbé mérgező. Egy másik baktérium faj, a nitrobacter a nitritet átalakítja nitráttá - NO3, amelyet a növények már hasznosítani tudnak. A baktériumok szaporodásához is fontos az oxigén jelenléte.

Ne lepődjön meg senki, ez a körforgás az akváriumokra is érvényes.

A biológiai szűrők működése is ezen baktériumok szaporodásán és életműködésén alapszik.

Vízszennyezés

Vigyázzunk, hogy ne érje a tó vizét semmiféle szennyeződés, mert az hal és növénypusztuláshoz vezethet, tönkre teheti az addigi munkánkat. Ilyen szennyeződések lehetnek:

  • különböző kerti gyomirtók, permetezőszerek
  • festékek, fapácok, ragasztók, ezek oldószerei, amelyeket a tó építéséhez használhatunk
  • mérgező lehet a tóra nézve a cement, a nyers betonfelület, mert annak mésztartalma kioldódik a vízben
  • fémmérgezést okozhatnak az új réz vagy horganyzott fém alkatrészek
  • a külső talajból a tóba szivárgó csapadék is tartalmazhat kioldott mérgező ásványi anyagokat

Vízszennyezés esetén - annak mértéke és veszélyessége szerint - részleges vagy teljes vízcserét kell végrehajtanunk. Növeljük a vízbe jutó oxigén mennyiségét akár új levegőztető, szökőkút beiktatásával.

>>> szűrők - biológiai szűrők >>>


Gondozás



Fontos az időszakos árnyékolás!

Minél több oxigént juttassunk a vízbe...

... szökőkutakkal.

A hideg víz több oxigént képes befogadni...

víz
hőfoka
oxigén-
tartalom
mg/l
5
10
15
20
25
28
30
12,4
10,9
9,8
8,8
8,1
7,8
7,5

... ezért hátrányos ha nyáron a tó vize túlmelegszik!


Vízkeménység

milyen
kemény
a víz
kalcium-
karbonát
mg/l
lágy
mérs.
kemény
nagyon kemény
50

150-300

500 felett


Nem jelent különösebb veszélyt, de jó ha tudjuk.

Vigyázzunk a mérgező anyagokkal !