Üdvözöljük a kertitó oldalon

vissza a főoldalra











Vízesések

A vízesés a szökőkút után a másik legszebb motívum tud lenni egy kerti tó életében.
Amilyen szép tud lenni egy vízesés, legalább olyan körültekintőnek is kell lennünk a megtervezésekor. Több szempontot is vegyünk figyelembe.

- Méretek -

Ne akarjuk egy alföldi jellegű kertbe a Niagara másolatát megépíteni. Itt is nagyon fontos, hogy vegyük figyelembe kertünk adottságát és figyeljünk az arányokra. Egy átlagos sík kertbe legfeljebb csak kisebb csobogót tervezzünk. Ez sokkal hatásosabb lesz, mintha egy oda nem illő, a területből aránytalanul kiemelkedő nagy vízesést építenénk.

Természetesen azok a szerencsések, akiknek megadatott az, hogy kertjük adottságából eredően (lejtős, sziklás, domboldalban lévő), nagyobb méretű vízesést tudnak építeni, használják ki a lehetőséget.
Akár több lépcsős kis zuhogókat is építhetnek.

- Anyagok -

Egy vízesés megépítéséhez többféle anyagot is felhasználhatunk.
Kisebb vízesések esetén kézenfekvő lehet az előre gyártott vízesés elemek felhasználása. Különböző formában és méretben kaphatóak, az elemek egymáshoz is kapcsolhatóak, így hosszabb, nagyobb vízesés is építhető belőlük. Kaviccsal szórt felületük miatt kellő képpen belesimulnak a környezetükbe. Anyaguk általában műanyag, jobb esetben üvegszállal erősítve. Nagyon könnyűek, ezért szállítani és dolgozni is jól lehet velük. Egyetlen hátrányuk az áruk, mivel egy-egy elem közel 10.000,- Ft-ba kerül, vagy még többe.
Kaphatóak előre gyártott elemek betonból vagy műkőből. Ezeknél a felületkezelésre kell odafigyelni, mert a mész kioldódhat belőlük.

Az előre gyártott elemeknél az összeillesztésre kell odafigyelni, nehogy valahol szivárgás lépjen fel. A vízhozamot is az elemek méretéhez kell igazítani, mert a kisebb elemekből a nagyobb vízáramok kicsaphatnak. Ezek aláásztathatják az egész építményt, amely így megsüllyedhet és elmozdulhatnak egymástól az összeillesztett részek.

A másik lehetséges megoldás a fólia.
A fóliás vízesés esetében nagyobb mozgásterünk van a formát illetően. Itt a talajmunkának van nagyobb jelentősége. A vízesés formáját először a földben kell alaposan kialakítani. A fólia leterítése előtt minél vastagabb rétegben szórjunk a földre homokot, vagy tegyünk a fólia alá valamilyen más védőréteget.

A fóliából leterítését mindenképpen meleg, napsütéses időben végezzük, mert ekkor könnyen igazítható a fólia a vízesés formájához. Ha nem egy nagy darab fóliából készítjük a vízesést, hanem több kisebb darabból, akkor figyeljünk az összeillesztésekre és a várható vízmagasságra.

Itt is felmerül, hogy milyen fólia legyen. Az olcsóbb, vékonyabb fóliák megsérülhetnek a part elrejtése közben a szikláktól, így ebben az esetben is javaslom a pvc vagy a gumi fóliákat.

A fóliás vízesések partszegélyét fedjük le kövekkel. Növényeket csak akkor ültessünk, ha biztosak vagyunk benne, hogy nincs szivárgás, nem várható már a föld ülepedése, tömörödése.

Végül az utolsó anyag a beton.
A betonnak egyetlen előnye, hogy ha jól terveztük meg a vízesést, kellően letömörítettük a földet alatta, elég vastag és erős a beton, kellően felületkezeltük, akkor valószínű soha nem lesz rá gondunk.
Hátránya viszont több is van. Nehéz maga a munkafolyamat, nem átalakítható csak szétbontható, nem vagy csak nehezen javítható ha megreped vagy megsüllyed, a fagy végzetes károkat tehet benne.
Csak végső esetben javaslom a betont.

- Szivattyúk -

Nem utolsó sorban a vízesés mérete nagyban meghatározza a szükséges szivattyú méretét. Erre már a tervezéskor gondoljunk. Egy kisebb vízesés megelégszik egy 20-40 liter/perc teljesítményű szivattyúval, de már egy közepes méretű vízeséshez is egy
(több) 100 liter/perc teljesítményűre van szükség.
Itt ne csak a szivattyú vételárára gondoljunk, hanem a folyamatos áramfogyasztásra is.

Jó és takarékos megoldás lehet, ha a külső szűrőből visszatérő vizet használjuk fel a vízeséshez. A szűrőnek tavasztól őszig úgy is mennie kell 24 órában, így amikor szükséges a vízesés táplálása megoldott. Télen a vízesésekre is téli álom vár.



Vízi motívumok









Figyeljünk a várható vízmagasságra